Kedves Látogatónk!
Százhalombattaiak vagyunk.
Állattartóként mindig is nehézséget okozott az állatgyógyászati szerek beszerzése városunkban. Sok utazással, telefonálással, kapcsolatok keresésével, néha várakozással sikerült csak megszerezni a szükséges gyógyszereket, készítményeket. Ezt a hiányt szerettük volna pótolni, hogy a ma állattartóinak a válláról levegyük ennek a gondját.
Állatorvosként fontosnak tartom a kezelések folyamatosságának lehetőségét, a sokszínű választékot, az alternatívákat, ha a biológia megviccelne bennünket. A patika mellett vidámságot és gondtalanságot kínálunk ajándékboltunkban, ahol minden ÁLLATI, támogatva a madárvédelmet és a magyar kézművesek kreativitását is!
Az évek alatt honlapfejlesztésben is fejlődtünk. Mindenkinek, aki komolyabb tartalmat is szolgáltatni kíván, nem csak a közösségi médiában keresi a partnereit, tudunk megoldást kínálni.
Miért éppen Fekete Kutya? A 40-es évekig családunk egykori tulajdonát képezte a legendás, 1761-ben alapított Fekete Kutya Drogéria Budapesten, a Váci utcában, az Angolkisasszonyok temploma mellett. Aztán az állam benyújtotta rá az igényét. Az egykori cégér (ez látható az FB-s borítóképünkön), festmény és az anekdoták részei voltak a gyermekkoromnak. Mióta megfogalmazódott bennem a patika és a rendelő gondolata, nem volt kérdés mi legyen a neve. A legenda tovább él!
Tanulmanyok_2011_46_Torok_A_Fekete_Kutyahoz_cimzett.pdf
Üdvözlettel:
Dr. Pintér Renáta